Ha kimondanánk a ki nem mondottat

Vannak találkozások, amelyek nem akkor érnek véget, amikor kilépünk az ajtón. Bennünk maradnak, átírják gondolkodásunkat és az emlékeinket is. Lehet, hogy évekkel később vesszük csak észre: ugyanabban a történetben éltünk, mégis két külön világban. Ami akkor történt, üzenetet hordoz – nekünk, rólunk, egymásról. 

 A nő hangja gyakran hangosabb. A maga sérüléseivel, vérző sebei fájdalmával és tanulságaival kiált - talán, hogy megértsék és elismerjék az erőfeszítését. Szeretné, hogy hallják, lássák és megbecsüljék az utat, amit megtett, - bár az üzenete arról szól, hogy már nincs erre szüksége, hiszen megszerette önmagát.

Mégis, most szeretném megszólaltatni a másik oldalt is: a férfit, aki némán, belül hordozza saját sebeinek emlékét és tanulságát. Akit a fájdalom nem kiáltásra késztetett, hanem visszahúzódásra. Akitől elvárták, hogy csendben legyen, miközben ő is szenvedett, küzdött, tanult és változott. Egyedül.

Hangjuk mégsem vádol vagy menteget, hanem együtt járja végig a múlt tanulságait. A női és férfi oldal tükröződése, ahol végül nem az számít, ki mit hibázott, hanem hogy mit tanultak önmagunkról, egymásról - csak egymás által volt ez lehetséges.

Ha szívtől szívbe szólnának, talán ezt mondanák:

Nő: Köszönöm, hogy nem vállaltál felelősséget. Megtanítottad, hogy ne várjak bocsánatkérést onnan, ahol nincs valódi belátás.
Férfi: Köszönöm, hogy felelősséget vártál tőlem. Megtanultam, hogy a halogatás is fájdalmat okoz, és a csend is válasz lehet, amit nem értenek meg.

N: Köszönöm, hogy elhitetted, hogy velem van a baj. Megtanítottad, hogy az önértékelésem nem függhet mások véleményétől.
F: Köszönöm, hogy kitartottál mellettem. Megtanultam, hogy nem kell összehasonlítanom magamat és a teljesítményemet másokéval. Nem kell másokat elnyomjak, hogy én többnek érezzem magamat.

N: Köszönöm, hogy csak akkor szerettél, ha csendben voltam. Megtanítottad, hogy a hangom nem teher, hanem ajándék.
F: Köszönöm, hogy beszéltél, amikor én még nem tudtam figyelni. Megtanultam, hogy az igazi közelség nem a hallgatásban, hanem az őszinteségben és a megértésben rejlik.

N: Köszönöm, hogy elmentél, amikor a legnagyobb szükségem volt rád. Megtanítottad, hogy a támasz bennem van, nem másokban.
F: Köszönöm, hogy maradtál volna, amikor én már kiléptem. Megtanultam, hogy a menekülés nem megoldás, csak haladék. Önmagam elől nem menekülhetek.

N: Köszönöm, hogy kihasználtad a szeretetemet. Megtanítottad, hogy amit adok, az érték, de nem mindenki tudja megbecsülni.
F: Köszönöm, hogy adtál, amikor én nem tudtam viszonozni. Megtanultam, hogy az elfogadás nem jár automatikusan, és hogy nem kell túlvállalnom magam, hogy méltó legyek rá.

N: Köszönöm, hogy becsaptál. Megtanítottad, hogy nem a bizalmam kevés, hanem a tiszteleted.
F: Köszönöm, hogy bíztál bennem, amikor én magamban sem tudtam. Megtanultam, hogy a bizalom nem attól jön, ha elrejtem a valóságot, hanem ha vállalom önmagam.

N: Köszönöm, hogy ígértél, és nem tartottad be. Megtanítottad, hogy ne a szavakba, hanem a tettekbe szeressek bele.
F: Köszönöm, hogy várakoztál, amikor még nem voltam kész. Megtanultam, hogy nem kell kész legyek, nem kell tökéletesnek lennem, hogy elfogadjanak. Nem az ígéret, hanem a hitelesség számít.

N: Köszönöm, hogy játszmáztál. Megtanítottad, hogy az őszinteség nem alku tárgya.
F: Köszönöm, hogy nem adtad fel akkor sem, amikor én elbizonytalanodtam. Megtanultam, hogy a valódi kapcsolat nem épülhet trükkökre vagy szerepjátékokra.

N: Köszönöm, hogy nem választottál engem. Mert megtanítottad, hogy én most már mindig magamat válasszam.
F: Köszönöm, hogy erős voltál helyettem is, mert így megtanultam, hogy a valós erő nem az izmokban, hanem a jellemben van. A függés helyett önmagamra találhattam.

Talán te is hallottad a saját történeted visszhangját ezekben a sorokban – akár a nő, akár a férfi oldaláról. Ha igen, akkor tudod, hogy a gyógyulás nem a múlt tagadásával, hanem a történtek feldolgozásával születik. Mert végül nem arról van szó, ki volt a hibás, hanem hogy ki lettél közben. És ez az a pont, ahol a sebek helyén már nem fájdalom, hanem erő születhet. 

Olvasás közben egyszerre kavargott benned harag, szomorúság vagy megkönnyebbülés? Bólogattál, mert átéltél hasonlót, és tudod, milyen érzés megerősödve kikerülni egy nehéz helyzetből. De az erő nem mindig ugyanaz. Van, amit páncél véd — feszes, szigorú, és nem enged közel senkit. És van az a fajta erő, ami nem a falakban, hanem a hitben rejlik: abban a csendes bizonyosságban, hogy mindenből van kiút, és hogy a legnehezebb időszak is tartogat ajándékokat.