Vitarendezés tudatosan

Mi a mediáció?

HOZZUK DIVATBA A PÁR-BESZÉDET!

Miért van az, hogy a párok nagy lelkesedéssel, a közös jövőbe vetett hittel elköteleződnek egymás mellett, majd néhány év múlva azt érzik, legszívesebben feladnák?

Akkor már köt a fogadalom, a hitel, a gyerek vagy az egyedülléttől való félelem. A fenti kérdés nem visz sehova. Millió oka van. A kérdés, ami a megoldáshoz visz így hangzik:
Mit tegyenek azok a párok, akik még emlékeznek arra a nőre/ férfira, akibe beleszerettek, de most nem találják. Sem őt, sem magukat, sem az egymáshoz vezető utat?
Kérjen egy konzultációs időpontot!
Bár a siker egyik kulcsa, hogy mindkét fél ugyanazt a célt tűzze ki, - azaz: szándékukban álljon a kapcsolatukat gyógyítani, - első körben az is elég, ha egyikőjük tájékozódik.

Jó volna újra érteni egymás nyelvét, az egymáson ejtett sebeket kitisztítani, bebalzsamozni?

A puskaporos hangulat helyett egy empatikus, pártatlan, minden érintett érdekeit, vágyait támogató segítő: a párkapcsolati, családi mediátor segít szót érteni.

Három megnyugtató tény a mediációról:
- Ami itt elhangzik, az itt is marad. A terhek, amiket letesznek, azt nem viszik már haza. A mázsás lelkibatyuk, konfliktus-generáló emlékek helyén lehet helye az elfogadásnak és a szeretetnek.

- Nem kell kiteregetni a szennyest. Az őszinteség elég. Azért félünk igazat mondani, mert tartunk a következményektől. A mediátor jelenléte erősíti az érzelmi stabilitást, az elfogadást és empátiát a felekben, így ami négyszemközt végeláthatatlan érvelésbe, egymás megbántásába torkollna, az a vezetett kommunikációnak köszönhetően békés mederbe terelődik.

- Ha arra gondol, hogy a párja, családtagja biztosan nem jönne el, akkor legyen saját maga a változás! Közvetett módon tudunk csupán az egyik fél bevonásával is segíteni.


Mi a Human Design?

ISMERD MEG ÖNMAGAD ÉS ÉLJ A LEGJOBB VERZIÓDKÉNT!

A Human Design egy önismereti rendszer, amely ötvözi az asztrológiát, a kvantumfizikát, a genetikai kódokat és az ősi bölcsességeket (például az I Chinget és a csakrarendszert). Célja, hogy mélyebb megértést adjon arról, hogyan működsz, milyen döntési mechanizmusok segítenek, és hogyan élheted a saját, autentikus életedet. 

Miért érdemes megismerned a saját Human Design-odat?

Önazonosság és elfogadás – Segít felismerni az erősségeidet és megérteni, miért érzed magad bizonyos helyzetekben kényelmetlenül.

Tudatos döntéshozatal – Megmutatja, hogyan hozhatsz olyan döntéseket, amelyek valóban összhangban vannak veled, így elkerülheted a stresszt és a kételyeket.

Kapcsolatok és kommunikáció – Segít megérteni, hogyan működsz másokkal együtt, hogyan kommunikálsz hatékonyabban, és hogyan teremthetsz harmonikusabb kapcsolatokat.

Energiagazdálkodás – Kiderül, hogyan használd optimálisan az energiádat, hogy ne érezd magad folyton kimerültnek vagy túlterheltnek.

Pályaválasztás és életút – Tisztábban láthatod, milyen munkakörnyezet és életstílus támogatja a legjobban a boldogulásodat.

Ha már hosszabb-rövidebb önismereti utat bejártál, és számos módszert kipróbáltál, most a Human Design egy olyan szemléletmódot adhat, amely végre összekapcsolja a puzzle darabjait.

Gyakran előfordul, hogy az önismereti folyamatban sok mindent megértettél már magadról – az érzéseidről, a mintáidról, a múltad hatásairól –, de még mindig ott motoszkál benned a kérdés: "Jó úton járok? Mi az, ami igazán az enyém, és mi az, amit mások hatására vettem magamra?"

A Human Design ebben hozhat megnyugvást és tisztánlátást.

🔹 Megmutatja, hogy mindig is rendben voltál. Nem kell máshoz igazodnod vagy "megjavítanod" magad, csak visszatérni ahhoz, aki valójában vagy.

🔹 Segít levetkőzni a másoktól átvett elvárásokat. A Human Design rávilágít arra, hogy a döntéseidet milyen belső mechanizmusok alapján hozod meg, és hogyan térhettél el ettől mások hatására.

🔹 Összekapcsol a saját ritmusoddal. Ha hosszú éveken át próbáltad "kitalálni", hogyan kellene élned, a Human Design megmutatja, hogy mindig is volt egy benned működő belső iránytű – csak lehet, hogy eddig nem figyeltél rá tudatosan.

🔹 Lehetővé teszi, hogy mélyebben elfogadd önmagad. Ahelyett, hogy folyamatosan megkérdőjeleznéd a működésed, a Human Design egy olyan térképet ad, amely megmutatja, hogy pontosan úgy vagy jól, ahogy vagy – és hogyan tudsz ebből a helyből cselekedni.

Ha már sok önismereti eszközt használtál, a Human Design lehet az a hiányzó láncszem, ami végre egyértelművé teszi: nincs mit keresned "kint", mert a válasz mindig is benned volt – csak meg kell tanulnod hallgatni rá.

Fedezd fel a saját egyedi térképedet!

A Human Design rendszerében mindenkinek van egy egyedi "terve", amelyet a születési adatok alapján lehet meghatározni. Ez a térkép megmutatja, milyen típusba tartozol, és milyen stratégiákkal élhetsz a leginkább önazonos módon.

Ha szeretnéd megtudni, hogyan segíthet neked a Human Design a mindennapokban, fedezd fel a saját egyedi képleted illetve a családtagjaid működését!

Mi a kronobiológia?

HONNAN INDULUNK? KIVÉ VÁLHATUNK?
A kronobiológia segít megérteni, miért működünk úgy, ahogy működünk. Miért reagálunk úgy, ahogy reagálunk egy helyzetben.

Nagyon sokan ezen keresztül értik meg házastársuk vagy gyermekük viselkedését. Pl. azt, hogy a férj nem azért nem csinálja meg azt a dolgot azonnal, amire kérte a feleség, vagyis nem azért, mert lusta, vagy mert bosszantani akarja őt, hanem azért mert pl. melankólikus vagy flegmatikus, azaz nagy a fékező energiája és több idő kell neki az átgondolásra, tervezésre, mint tűzről pattant feleségének. De sokat segíthet egy elemzés a gyereknek megfelelő irányban továbbtanulni.

Amikor az ember megszületik, különböző, a szüleitől öröklött tulajdonságokat hoz magával. Ezek egész életre meghatározó jelleggel bírnak. De az újszülött még egy ennél is fontosabb információt is kap, ami mindennek az alapja. Ez a Föld energia-információs állapota a születés pillanatában. Ezen nem lehet változtatni. Ez az állapot fogja meghatározni, hogy az illető milyen, az egész életére kiható, hozott tulajdonságokkal rendelkezik.

Azok a hatások, melyek élete során érik – a nevelés, a tanulás, az élettapasztalatok – ezekre az alapvető tulajdonságokra épülnek rá.

Tehát az elemzésben mindennek az alapjával foglalkozunk, a Földtől kapott életenergiával. Fontos, hogy tudjuk:

1. Nincsenek jó és rossz energiaértékek. Mindenki annyit kapott, amennyire az életfeladatainak elvégzéséhez szüksége van.

2. Ezeknek a számoknak nincs közük ahhoz, hogy mennyire vagyunk okosak, erősek, szeretetteljesek. Ezek csak energiák, vagyis megmutatja, hogy az adott csakránk mennyi energiával rendelkezik.

3. Az össz életenergia is meghatározható.

4. Az egyes részértékeken lehet változtatni, ha nem is gyökeresen. A tudatosság, a jól megdolgozott önismeret az értékeket módosíthatja. (Az alapot a fizikai energia adja. Csupán plusz-mínusz 10%-os elmozdulást engedélyez, az érzelmi 20-25-öt, az intellektuális pedig 30-40 %-ot.)

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el