Megint ugyanaz történik…

Volt már olyan, hogy egy kapcsolatban – legyen az párkapcsolat, barátság vagy munkahelyi viszony – azon kaptad magad, hogy "megint ugyanaz történik"? Tudtad, hogy a kapcsolati mintáinknak van egy láthatatlan forgatókönyve? 

Emlékszem, hogy 17 éve, - amikor az első gyermekem 2 éves volt, - volt egy pillanat, amikor rádöbbentem: hogy újra és újra ugyanabban a körben találom magam. Más emberek, más helyzetek – de a történet valahogy mindig ugyanoda futott ki. Túl sokat adtam vagy épp visszahúzódtam, bezárkóztam. Néha meg próbáltam mindent kézben tartani, csak hogy ne érezzem a tehetetlenséget és a szorongást amiatt, hogy nem tudom mi fog történni. Azt hittem, ez a "sorsom". Pedig csak minta volt. És ezt a mintát nem akartam már továbbadni a gyermeke(i)mnek.

Olyan tudattalan viselkedés volt ez, amit valaha azért tanultam meg, hogy biztonságban maradjak. És mivel működött gyerekként, felnőttként is vittem tovább – anélkül, hogy észrevettem volna.

Miért ismételjük ugyanazokat a történeteket?

Karen Horney, német pszichoanalitikus, már a múlt században felismerte, hogy mindannyian kialakítunk egy alapmintát a kapcsolódásra. Nem tudatosan, hanem ösztönösen: ahogy akkor, gyerekként, a legbiztonságosabbnak tűnt. És amikor felnövünk, ezek a minták irányítják a döntéseinket, a kapcsolatainkat, a reakcióinkat – még a testünket is.

A folyamatos belső konfliktus, hogy "nem lehetek önmagam", nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is kimerít. Szorongás, emésztési gondok, alvászavar, krónikus feszültség, hormonális egyensúlytalanság – mind lehetnek annak a jelei, hogy valahol folyamatosan túlélő üzemmódban élünk.

Három alapminta, ami befolyásolja a kapcsolatainkat és a jóllétünket:

1. Az emberek felé mozdulás – a megfelelés mintája

Gyerekként azt tanulhattad, hogy akkor vagy szerethető, ha kedves, figyelmes és alkalmazkodó vagy. Ez azért működött, mert segített elkerülni a konfliktust és a szeretetvesztést.

Felnőttként viszont így néz ki:
- folyton mások igényei az elsők,
- nehezen mondasz nemet,
- bűntudatod van, ha valakit csalódottá teszel,
- és gyakran elfelejted: te is fontos vagy.

Életszerű példa:
A párod fáradtan, ingerülten tér haza. Te azonnal átgondolod, mit ronthattál el: "Biztos valamit rosszul csináltam." Gyakran úgy érzed, hogy tojáshéjon járkálsz. Megpróbálod megnyugtatni, mosolyogsz, kedves vagy, hátha jobb kedve lesz. Közben belül szorít a mellkasod – megint te próbálod megmenteni a helyzetet, miközben senki nem kérte tőled. 

Következmény:
Állandó feszültség, gyomorgörcs, belső bizonytalanság – mert mindig "figyelned kell", hogyan érez a másik.

Reflektív kérdés:
Mikor próbálok megfelelni másoknak ahelyett, hogy egyszerűen önmagam lennék?

2. Az emberek ellen mozdulás – a kontroll mintája

Gyerekként megtanulhattad, hogy ha te irányítasz, nem sérülhetsz. A biztonság egyenlő lett az erővel.

Felnőttként ez így jelenhet meg:
- mindig erősnek mutatod magad,
- nem szeretsz kiszolgáltatott lenni,
- néha észrevétlenül is elnyomsz másokat,
- a közelség félelmetes, mert ott nincs kontroll.

Életszerű példa:
Amikor a párod valamiért távolságtartó, benned azonnal megszólal a "nem engedem, hogy fájjon" üzemmód. Ahelyett, hogy elmondanád, mi bánt, inkább visszavonulsz vagy hidegen reagálsz. A kapcsolat elbizonytalanodik, de te úgy érzed, legalább te irányítod a távolságot. 

Következmény:
Folytonos feszültség, alvási nehézségek, mellkasi szorítás. A tested is tartja az "erőt", miközben belül egyre fáradtabb vagy.

Reflektív kérdés:
Mikor próbálom hatalommal pótolni a biztonságot?

3. Az emberektől való elmozdulás – az elvonulás mintája

Gyerekként a világ talán túl sok volt. Túl zajos, túl fájdalmas. És azt tanultad meg: a béke ott van, ahol egyedül vagy.

Felnőttként:
- szeretsz egyedül lenni, de néha magányosnak érzed magad,
- kerülöd a konfliktusokat,
- nehezen osztod meg, mi van benned,
- és sokszor inkább elhallgatsz, mintsem megnyílj.

Életszerű példa:
Egy vita után napokig nem szólalsz meg. Nem büntetésből, csak mert nem bírod elviselni a feszültséget. Belül szeretnéd, ha közelednének hozzád – de ha megteszik, az is nyomasztó. Így a csend marad a védelem. 

Következmény:
Lassú eltávolodás, elszigetelődés, testi szinten akár alacsony energiaszint, fáradtság, enerváltság, depresszív tünetek, motíválatlanság is megjelenhetnek.

Reflektív kérdés:
Mikor tévesztem össze a békét az elzárkózással?

És mi van a mélyben?

Mindhárom minta ugyanarra az ősi szükségletre reagál: "Szerethető vagyok-e, ha önmagam vagyok?"

Egykor ezek a stratégiák megvédtek. Ma viszont már inkább akadályoznak. És amikor újra és újra ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik, nem a "rossz szerencse" az oka – hanem a belső biztonság hiánya.
A jó hír? A minta felismerése az első lépés. 

És ez a felismerés vezetett oda, hogy kidolgozzak egy olyan folyamatot, ami segít visszatalálni önmagamhoz – a kompenzációs viselkedések helyett a valódi önazonosságon keresztül. Mert amint újra kapcsolódunk önmagunkhoz, a kapcsolataink, a testünk és az egész élet elkezd másképp válaszolni. A kompenzáció és a küzdelem helyett együttműködéssel. 💛 

Részletek hamarosan...